9.Chapter-Talán direkt?

Elemelem a telefont a fülemtől és keresem a popsi tulajdonosát. Virágmintás nadrág volt rajta. Haját oldalfonásban viselte. Egy ismerős táska pihent mellette.

-Ugh. – emelte fel fejét és rám nézett. Nicole. Egy ilyen „fene egye meg” fejet vágott és tekintetét visszaejtette a földre. Nem tudom, hogy is kéne erre reagálnom.

- Harry? Itt vagy még? Mi történt? – kétségbe esett nővérem hangját lehetett csak hallani, meg a nyüzsgő tömegét, akik az udvaron voltak. Miközben Őt néztem, ahogy fel akar állni, bele szóltam a telefonba.

-Itt vagyok, de most mennem kell. – hadartam és leraktam, köszönést nem megvárva a telefont. Nicole még mindig nem mozdult.  

-Öhm… minden oké? – meg tudtam volna kérdezni érzelmesebben is, de úgy érzem erre nem volt okom. Rám nézett és szólásra nyitotta ajkait.

-Nem tudom mozgatni a jobb lábam. – mondta suttogva. Megdermedtem. Most mit tegyek? Ez ilyen emberi „szokás”, hogy amikor valakin segíteni kéne, megdermedünk, és az agyunk kikapcsol? Észbe kaptam és lehajoltam hozzá. Megnéztem a jobb lábát, ami nem éppen nézett ki jól. Meg volt dagadva, ezt még így a nadrágján keresztül is láttam. Mikor hozzáértem sziszegett egyet, de több hangot nem adott ki. Pedig forgattam jobbra-balra. Erős lány.

-Szerintem csak megzúzódott. Elmegyek, szólok egy nővérnek vagy minek. – álltam fel és leporoltam a nadrágomat. Láttam, hogy akar mondani valamit, de nem tette, így úgy tettem, mintha észre se vettem volna. Visszakocogtam az épületbe, és egy betegápolót kerestem. Majd mikor megláttam oda futottam. Megálltam az ajtó előtt és próbáltam légzésem kiegyenlíteni. Kettőt kopogtam és egyből ki is nyílt az ajtó.

-Miben segíthetek? – nyitott ajtót egy harmincas éveiben járó nő.

-Jó Napot! Egy ismerősöm elbotlott és megduzzadt a bokája. – mondtam neki, és mintha a hangomban egy enyhe idegességet fedeztem volna fel.

-És miért nem hozta ide? – nézett rám értetlenkedve. Tényleg, ide is hozhattam volna. Nem probléma, sétálhatok vissza érte.

-Öhm… akkor mindjárt visszajövök. – mondtam egy picit elszégyellve magam. Hogy lehet ennyi eszem? Mint egy marék lepkének, komolyan. Visszakocogtam hozzá. Ő még mindig a fűben ült, fejét hátra hajtotta, és az eget nézte. Nyaka igen kívánatosnak tűnt. Hibátlan, hófehér bőre. Oda jó kis szívás nyomokat lehetne ejteni. ÚRISTEN! Miken jár az eszem. Megráztam a fejem és lehajoltam hozzá.

-Gyere velem. – mondtam egy picit bunkón. Mindkét hóna alá nyúltam és úgy segítettem neki a járásban. Mindenhova néztem csak Rá nem. Kerültem tekintetét, pedig többször is rám nézett. Mikor már majdnem oda értünk elengedte magát. Ránéztem, szemei csukva voltak és nagyon lassan vette a levegőt.

-Nicole, jól vagy? – kérdeztem most már kétségbe esve. Hirtelen mosolyra húzódtak ajkai és kinyitotta a szemét. Rám nézett és miután meglátta kétségbe esett arcom még nagyobb lett a mosolya.

-Nyugalom Göndör, csak teszteltelek. – mondta és egy picit kuncogott. Elmotyogtam egy „szép” monológot, amiben Őt szidtam, amiért ezt tette.- Hallom attól még, hogy motyogsz. – mondta egy pici sértettséget hallok a hangjában. Nem reagáltam semmit. Oda értünk a szobához és ismét kopogtam az ajtón.

-Igen? Nyitva. – mondta egy hang. Tudta, hogy Én vagyok az csak már az illetővel. Lenyomtam a kilincset, a nő tekintetéről nem tudtam semmit leolvasni. Segítettem leülni Nicol-nak, majd kifele indultam az ajtón.

-Fiatal Úr, ne menjen sehová. Valakinek el kell segítenie a szobájába. – mondta a nővér egy picit dühős hangon.

-Ugyan nővér nem szükséges. – mondta Nicole és rám nézett. – Csak rabolnám a Fiatal Úrnak az idejét. – mondta gúnyos hangvétellel a „Fiatal Úr”-at.

-Maradok és segítek neki. – mondtam és egy mosolyt eresztettem az ápolónőnek. Míg Nicol lábát vizsgálták Én a telefonomat, nyomogattam és írtam Gem-nek egy SMS-t, amiben „röviden” elmeséltem, hogy mi történt. Erre a válasza csak ennyi volt.

Gemma Styles.:

Hmmm. G××

Ennél értelmesebb választ miért is vártam? Hajamba túrtam és megnéztem, hogy hogy álnak.

-Rendben. Csodálkozom, hogy egy hang nélkül kibírtad ezeket. – mondta az ápolónő. Nicole csak egy mosolyt eresztett felé és felült az ágyról. –Akkor csak tegye azokat, amiket mondtam és minden rendben lesz. – Nicole csak bólogatott és Rám nézett. Oda sétáltam, majd lesegítettem az ágyról.

-Köszönjük! Viszlát! – köszöntem el és becsuktam magam után az ajtót. A szobája felé vettük az irányt.

-Nem szívesen teszem. – mondtam őszintén az utat figyelve.

-Látom. – nevetett fel cinikusan. Ránéztem és Ő is rám.- Az a „leszarom az egészet, csak muszájból teszem” tekintet nagyon szép látvány. – mondta és elnézett. Tekintetemmel még mindig Őt néztem. 

Hát a véleményem, most erről a részről nem valami pozitív. Fáradt vagyok. 
Meg több oka is van, de mindegy. Remélem azért nem lett, annyira rossz. 
Nagyon örülnék sok kommentnek és feliratkozónak és pipának. 
Köszönöm az eddigi kommenteket/feliratkozókat/pipákat. 
Nagyon jól esik, hogy ennyi visszajelzést kapok. Tényleg köszönöm!
Nóry.××